Nem lesz mindig így, de ha szabad úgy fogalmaznom, akkor - nos, akkor azt kell hogy mondjam, borzasztóan el vagyok havazva (és még így sem azt csinálom szabadidőmben - meg máskor se - amit igazán kéne). Két nap múlva nyelvvizsga. Ha! Elevenen fognak fölfalni. Vegetával.
Amúgy, ahogy így csekkoltam, nem igazán írtam semmit, max az előző bejegyzésben azt a pár szót úgy általánosságban... Szóval, akkor mutatkozzunk be, mert az ugyebár úgy dukál.
Nos, online állapotban leginkább a Lusli névre hallgatok, kéretik így nevezni a továbbiakban. Lusli humanoid. Lusli borzasztóan zöldfülű és valahogy képtelen arra, hogy minden úgy süljön (el), ahogy ő eredetileg is eltervezte.
Apropó, itt a lényeg: ez nem az a blog, ahol tökéletes mizmázos cukorhegyeket, tündibündi szemgyönyörködtető műremekeket és szinte már-már a Mona Lisával vetekedő műalkotásokat találja az egyszeri ember, aki csak úgy beveti magát a gép elé azzal a szándékkal, hogy namármost ő sütni fog.
Nem biza. Itt bizony literszámra fog folyni virtuális vér, veríték és egyéb testnedvek, ahogy valóban kipróbált és bevált receptek cserélnek gazdát, az összes nyűggel, gondolattal és tapasztalattal és urambocsá' anyázással együtt, ami mind-mind a csodálatos, de amúgy borzasztóan idegölő sütés és főzés velejárója.
Kérdezzétek csak Muttit, ő aztán tudna mesélni.
Másik kérdés, hogy akkor ez most mire is jó? Hát amolyan lelki kenyerünk bálnazsírral való kenegetésére - kezdőknek kezdőtől. Korrekt, nem?
Legalábbis én especiel borzasztóan frusztrálva érzem magam, amikor mit sem sejtve szörfölgetek a neten, és mindenki gyönyörű fotókon tálalja a jobbnál finomabb ételeket és italokat, amiket pesze pofonegyszerű elkészíteni és feldíszíteni, mindenki dícséri, ilyen zseniális, olyan zseniális... de akkor nekem hogyanyámba nem sikerül soha úgy?! <--- ha te is feltette már magadnak ezt a kérdést, akkor jó helyen jársz. Lelki borogatást mindenképp kapsz, ha mást nem is - itt ugyanis a kevésbé attraktív, néha már-már egyenesen bűnronda, ellenben meglehetősen ízletes receptek kerülnek kivesézésre, és mitadisten, talán egy-pár praktikusabb tanácsot is magadra szedhetsz.
Rettegjetek, hétvégétől már tényleg jövök. Életem eleddig legszebb tortájával (
(
Jóéjszakát, népek.
Hol van már a süti? Csapj bele a levesbe!
VálaszTörlésKiscserkészbecsszó, hogy nemsokára érkezik az első komolyabb bejegyzés. De tényleg. Addig meg türelem :D
Törlés